Category

Szervezetfejlesztés
Egy nyári este óta foglalkoztat, hogy vajon életünk sorsszerűsége valóság vagy a nem tudatosított működéseink keltette illúzió? Három válasz, három aspektusból, három nő segítségével, mindhárom Márta. „Márta vagyok, neked Márti, bánat ül a szívemen” [1] – erős indítással egyből a közepébe, a szerelmét, társát kereső főhős életének eddigi csalódottságával fordul hozzám, nemcsak a Heaven Street...
Bár a diplomácia lényege a kapcsolat, a folyamatos párbeszéd, még ebben a szakmában is eljöhet a pillanat, amikor világosan közölni kell: eddig és ne tovább. Ennek egyik eszköze a demonstratív kivonulás. Ilyenkor az egyik fél már nem akarja a jelenlétével legitimálni azt, ami történik, ezért távozik. Ez nem sértődés, nem „dráma”, hanem egy gondosan időzített,...
Itt a nyár, egy újabb turistaszezon. Azt veszem észre magamon, hogy az évek múlásával egyre kevésbé tolerálom a modern turizmust. Azt a jelenséget, amikor emberek tömegesen felkerekednek, elutaznak egy másik országba, hogy teljesítsék az útikönyvek vagy a közösségi média által előírt „kötelezőket”. Egyre gyakrabban ülök le egy-egy híres helyen csak azért, hogy a fényképező turistákat...
A Boeing cég ázsiai piacra gyártott repülőgépeinek meghibásodásai közismertek. Ugyanígy ismert a vállalat biztonsággal és minőséggel kapcsolatos kultúrája. A menedzsment és a munkatársak között nem volt normális kommunikáció, a szerelők a megtorlástól félve nem jelentettek hibákat, miközben nagy részüknek bevallottan esze ágában sem lett volna az általuk gyártott gépeken utazni. A Boeing vállalati értékei a következők:...
Ügyfeleink véleményei munkahelyi wellbeing, mentálhigiénés jóllét témában – 2. rész 1000 órányi mentálhigiénés támogató beszélgetés! A Bayer Hungária Kft. munkatársaival ennyit dolgoztunk együtt ebben a műfajban az elmúlt 5 évben. A Covid idején kezdtük, az akkor még friss Mentálhigiénés, Assistance Program keretein belül. A közös munka azóta töretlen, sőt mára a Bayer folyamatosan elérhetővé tette...
Közhelyesen ismételjük újra meg újra, hogy világunk bonyolultsága sokszor nyomasztó, kezelhetetlen, túl komplex. Oké, igaz. Mit tehetünk mégis, így nyáron, coach-ként? Három, bennem erősen kapcsolódó, irányból próbálok meg közel sem teljesértékű, de töredékességében talán továbblendítő választ adni a kérdésre. Ha borkóstolásom fejlődését egy rövidke pillanat erejéig rokonítjuk személyes egyedfejlődésemmel, akkor tisztán látszik: az egyszerűbb felől...
Elkötelezett vezetők és HR szakemberek sora próbálja újra és újra fejleszteni a munkavállalókat: kommunikáció, asszertivitás, konfliktuskezelés, együttműködés, vezetői készségek. A piacon pedig mindig van egy újabb technika, egy „már tényleg működő” modell, vagy egy innovatív módszertani megoldás, amely elhozza a vágyott „aha-élményt”. És mégis, a résztvevők egy jelentős része most is pontosan ugyanott tart, ahol...
Van ez a klasszikus magyar nyári csapatépítés: elvonulás természetközeli helyre, esetleg valami “hivatalos” program, például félév-értékelés, második félév tervezés, jövőkép, ilyesmi, aztán persze főzés bográcsban, tipikusan lecsó, de bármi is, biztos, hogy bőven van benne őrölt paprika, este iszogatás, társasjáték, éneklés, igény szerint tánc (legyen tánc!), vaskos poénok, teli szájjal röhögés, másnap kissé nyúzottan ébredés...
Nemrég fejeztem be egy 3 éves képzést a Somatic Experiencing® módszertanról, ami testorientált megközelítés a stressz és PTSD komplex következményeinek enyhítésére. A képzés részeként rendszeres szakmai szupervíziót vettünk igénybe a nemzetközi oktatóktól. Az egyik ilyen szupervíziós napot a módszer megalkotójával, a mai modern trauma irodalom és gyógyítás egyik legmeghatározóbb szakemberével, Dr. Peter A. Levine-nel tölthettem....
A munkám és kíváncsiságom miatt sokat időztem mostanában a LinkedInen. A bejegyzéseket olvasgatva a Jehova tanúk kiadványaiban ábrázolt paradicsomra emlékeztető utopisztikus világ bontakozott ki előttem – amelynek persze magam is a részévé váltam .  A LinkedIn utópiájában nincs rosszindulat vagy erőszak. Ide nem hallatszik be a politika, nincs fenntarthatatlan növekedés és klímaváltozás. Itt nincs művészet, mert...
1 2 3