Tag

Akkor és most
2016-ban azért választottam az APECS coach akkreditacióját, mert szabadon, a magam módján akartam felfedezni, megismerni és formálni a coach szerepemet és a professzionális fejlesztő beszélgetés gyakorlatát – úgy, ahogy én csinálom. Nem akartam sztenderdekhez, “kötelező” struktúrákhoz, előregyártott megoldásokhoz igazodni. Azt szerettem volna megmutatni, hogy tudok én a legjobban segíteni coach-ként és embertársként. Nem úgy, ahogy...
2024. 01.26. – Az első „munkám” a Neosys színeiben, terepen, Andrással közösen. Majd február 5.-én részt vettem az első céges stábon és megismertem a csapatot. Innen felgyorsultak az események, hirtelen arra eszmélek, hogy már több mint egy éve járok hétfőként a Törökvész utcába stábokra. De hogy kerültem én ide? Talán minden gyerek hallotta azt a...
Krisztián kollégám az évvégi szabadsága alatt „viszonyt kezdett” a ChatGPT-vel (ezek a felesége szavai). A mai állapot szerint már inkább úgy kell írnom, hogy a mesterséges intelligenciával (MI), mert azóta több más eszközt is lelkesen tesztel. A kevésbé romantikus érdeklődésű olvasók kedvéért: a „viszony” azt jelenti, hogy izgatottan, sőt, inspiráltan, nagy buzgalommal kutatja az MI...
A rövid tény: tíz évvel ezelőtt, 2015. január első munkanapján Koncz Andrással átvettük a Neosys ügyvezetését, és már 22 éve dolgozunk együtt. Rengeteg minden történt ebben az időszakban, amiből nincs értelme csemegézni, mert az nem adja jól vissza az egész lényegét, könnyen szirupos, vagy megúszós, esetleg öntömjénező lesz. Megpróbálom – Ottlik értő segítségével – a...