2016-ban azért választottam az APECS coach akkreditacióját, mert szabadon, a magam módján akartam felfedezni, megismerni és formálni a coach szerepemet és a professzionális fejlesztő beszélgetés gyakorlatát – úgy, ahogy én csinálom.
Nem akartam sztenderdekhez, “kötelező” struktúrákhoz, előregyártott megoldásokhoz igazodni. Azt szerettem volna megmutatni, hogy tudok én a legjobban segíteni coach-ként és embertársként. Nem úgy, ahogy mások szerint kellene, hanem a magam legjobb módján.
22 évvel ezelőtt kezdtem az első coaching folyamatomat. Másképp csinálom ma, mint akkor. Másképp dolgozom, mint 10 vagy 5 éve. Másképp, mint a múlt héten. Alakul, változik, fejlődik a szemléleten, ahogy alakul, változik, fejlődik a személyiségem, a felfogásom önmagamról, a világról, az életről.
John Whitmore ma már klasszikusnak számító könyvében (Coaching for Performance, 1992) azt írta, hogy a coaching lényege a tudatosság és a szabadság növelése az életünkben. 1999-ben olvastam először, mély nyomot hagyott bennem.
Tudatosság és szabadság. Ez az érték-pár az egyetlen sztenderd, amit a mai napig igazán fontosnak tartok.
