A Boeing cég ázsiai piacra gyártott repülőgépeinek meghibásodásai közismertek. Ugyanígy ismert a vállalat biztonsággal és minőséggel kapcsolatos kultúrája. A menedzsment és a munkatársak között nem volt normális kommunikáció, a szerelők a megtorlástól félve nem jelentettek hibákat, miközben nagy részüknek bevallottan esze ágában sem lett volna az általuk gyártott gépeken utazni. A Boeing vállalati értékei a következők: biztonság, minőség, integritás és transzparencia.
Morbid és egyben szomorú megjelenése ez az alapproblémának: vállalati értékeket könnyű deklarálni – csak bedobálunk egy tucatot egy kalapba valami workshopon, azután kiválasztunk 4-5 darabot a kalapból, ezzel kész is – de a viselkedést vagy a mély meggyőződéseket ennél sokkal nehezebb és időigényesebb alakítani. És ebből kollektív, egyezményes képmutatás jön létre.
A vállalati értékeket rendszerint az irodába belépve, valahol a lift környékén vagy a recepció falán találjuk. Az ott dolgozóknak valószínűleg már fel sem tűnnek, ugyanúgy, ahogy reggel a megszokott útvonalon munkába menet sem veszünk már észre egy-egy szép épületet vagy érdekes embert.
Időnként találkozom olyanokkal, akik még emlékeznek arra, hogy mit is jelentenek ezek a szavak, mások fel sem tudnák sorolni munkahelyük alapértékeit vagy a divatos betűszavak esetében már nem emlékeznek arra, hogy milyen kulcsfontosságú fogalmakra utalnak a betűk.
Szerintem azt az energiát, amit az értékek kitalálására, részletes leírására, azután ezeknek a brandingjére, csomagolására, és hangzatos kommunikálására fordít egy vállalat, inkább a szervezetben dolgozók hétköznapi kommunikációjába, a megállapodások betartásába, a teljesítmény tudatos és következetes menedzselésébe, vagy például bátor döntésekbe és termékeny konfliktusok felvállalásába kellene fektetni. Mert igazából ezek határozzák meg a vállalat kultúráját és a benne dolgozók életét.
Ezekben a kérdésekben minden felülről indul. Vegyük például a hétköznapi kommunikáció minőségét. Amikor egy vállalat felső vezetésével dolgozunk, a fő célunk mindig az, hogy megtanuljanak jól beszélgetni egymással. A másik háta mögötti susmorgás helyett nyílt visszajelzésekkel, az ego-harcok helyett a kritika bátor fogadásával, az önigazolás helyett a gyengeségek és hibák felvállalásával, az agyonbeszélés helyett pedig határozott döntéshozatallal. Időnként úgy dolgozunk, mint a családterapeuták: lefordítjuk a másik nyelvére, amit mondanak vagy tudatosítjuk a kimondott szavak hatását. Az is előfordul, hogy meg kell kérnünk őket: viselkedjenek felnőtt módjára. Ez utóbbiból persze könnyen sértődés lesz, hogy hogy merünk ilyet mondani, pont mi, pont nekik, de ehhez a feszültséghez már lehet valahogy viszonyulni, ebből már izgalmas dolgok sülhetnek ki és lehet, hogy végre elérkezünk a valódi, bullshit mentes beszélgetéshez. És ebből már lehet a szervezetben lefelé is továbbterjedő működésmód, minta. És hibátlanul működő repülőgépek.
Jó, belátom, hogy ennél sokkal kockázatmentesebb és gyorsabb egy értékekről zengedező workshop, ahol tét nélkül kiállhatunk kedvenc elvont gumifogalmunk mellett. De egy házasság sem a vigyorgó nyári selfie-ktől vagy a látványos fogadalmaktól lesz jól működő, hanem az elkerülhetetlen konyhai vitáink minőségétől.
