„Te szerelmes vagy a szabadságodba!” – nemrég kaptam ezt a visszajelzést Dezsőtől, egy tréning végén. Ha a költői túlzást levesszük, belátom, igaza van. Egyetemista koromban vált nyilvánvalóvá számomra, hogy felelősségből extra adaggal rendelkezem, és ez némi maximalizmussal társulva, elég szorongató kombináció volt az életemben. Rá kell jönnöm (és ebben sokan segítettek – köszönöm!), hogy személyes fejlődésem érdekében a szabadság felé kell indulnom, ami akkor meglehetősen félelmetesnek tűnt. Azóta mögöttem van több mint húsz év, rengeteg önismereti és képzési óra, több száz vezetett projekt, több ezer megtartott coaching-ülés.
Már tapasztalatból tudom, hogy felszabadultság nélkül semmibe sem érdemes belefognom: a fókuszált figyelem, a rendszerben gondolkodás fegyelme, a megtalált belső könnyedség és a nyitottság arra, hogy érzékeljem azt, ami valójában van – ezekre támaszkodom a munkámban. És ezekben támogatom Ügyfeleimet is, hogy megtalálják a jó egyensúlyt a témáikban és megoldási megközelítéseikben, hogy felvegyék felelősségüket és lehetőség szerint elengedjék mindazt, ami visszahúzza őket, hogy megtalálják magukban (és ne bennem!) a változáshoz szükséges energiát, erőt, lendületet. Remek érzés, hogy olyan ügyfelekkel, partnerekkel dolgozom, akiktől sokat tanulok, akikkel szeretek együtt lenni, akik kiemelkedőt alkotnak saját területükön.
Hálás vagyok,
hogy szervezetfejlesztőként lehetőségem van meglátni a nagy szervezetekben is az emberi dimenziót, és az egyes emberek sorsában a szervezeti meghatározottságot – és mindezek mélyén azta szabadságot, amit annyira szeretek.
Andrásnak és kollégáimnak, hogy hatunk egymásra – bizalmi légkörben tanulunk egymástól, együtt jövünk rá arra, hogy mi akadályozza a fejlődést, és ezt az akadályt hogyan lépjük át.
hogy sohasem unalmas, amit csinálok – hogy húsz évvel ezelőtti kíváncsiságom, izgatottságom és szenvedélyem a mai napig megmaradt.
Úgy vélem, életünket számos feloldhatatlan paradoxon között éljük, ezek elfogadására és nem erőszakos feloldására törekszem. Folyamatosan keresem a valódi humor lehetőségét: úgy rámutatni a kritikus pontokra, hogy közben nem a szégyen, hanem az elfogadás erősödik fel a résztvevőkben.
Vezetői szerepem kihívása: hogyan tudok úgy meghatározó tagja lenni a Neosys közösségének, Andrással egységben, hogyegyszerre legyek iránymutató, kultúraformáló, meghatározó, ugyanakkor erősítsem a többiekből áradó sokszínűséget is – ezt az évek múlásával nem érzem kisebb kihívásnak, ébren tart…
Hálás vagyok kamasz gyermekeimnek a folyamatos megkérdőjelezésért és tükrözésért és azokért a meghitt pillanatokért, amik az elmúlt éveink jó esszenciáját mutatják meg.
