A tréningek nyitó és záró köreinek megvannak a maguk sajátos mondatai. Visszatérő tapasztalatom, hogy a valóban jól sikerült napok végén elhangzik valami ilyesmi: örülök, hogy ilyen jó csapat jött ma össze, meglepett, hogy milyen mély és őszinte beszélgetések alakultak ki. Ez a mondat azt sugallja, hogy valami szerencsés véletlen folytán, akkor és ott létrejött egy különleges, egyedi és megismételhetetlen találkozás.
Ez a különlegesség természetesen igaz is, hiszen a valódi emberi találkozások sok szempontból egyediek és megismételhetetlenek. Nagyban függenek a résztvevőktől, a köztük lévő kémiától, az aznapi hangoltságtól. De szerencsére elég sokféle csoportban hallottam már ilyen vagy ehhez hasonló mondatokat a zárókörben, így meggyőződésem, hogy ennek az élmények a létrejöttében a programot vezető tanácsadónak is szerepe van.
Az egymásra találásnak, az egymás előtti megnyílásnak ugyanis fontos feltétele az alapvető biztonságérzet. Szükség van egyfajta „lélektani térre”, ahol a gyengeség, az esendőség ésszerű kockázattal megmutatható. Ez a közeg pedig magától nem, esetleg csak nagyon lassan jön létre, ezért kell valaki, aki tudatosan megteremti. A tréningeken ez a tanácsadó feladata.
Ahhoz, hogy ezt a feladatot el tudja látni, elég sok mindent kell elég jól csinálnia. Az első, hogy világos és valódi szerződést kell kötnie a csoporttal, ami segít megteremteni a megtartó kereteket. Továbbá képesnek kell lennie az elfogadó és támogató jelenlétre, de az is fontos, hogy a tanácsadó önmagát, mint embert is őszintén, maszk nélkül meg tudja mutatni. Ez sokkal több kockázatot hordoz, mint felvenni egy mindent (is) tudó tréneri szerepet és onnan osztani az észt, de hiszek benne, hogy ezt a kockázatot megéri vállalni.
Ha mindezek hiteles, kompetens tanácsadói viselkedéssel párosulnak, akkor abból szinte egyenes út vezet oda, hogy a csapat bízik a tanácsadóban, megtartva, biztonságba érzi magát. És az így megtartott térbe meg tudnak érkezni az első őszinte, néha nagyon is megindító résztvevői mondatok, amelyek azután behúzzák a többieket is, mert emberként elemi erejű vágy munkál bennünk, hogy mások „lássanak” minket és mi is „lássuk” őket. Ez az élmény nyitottá és befogadóvá tesz, így az intenzív közös tanulás nem csak kemény munka, de feltöltődés is.
Ráadásul ez a dinamika nem csak a tréningekre, workshopokra igaz, hanem egy együtt dolgozó csapatra is érvényes. Ha a vezető képes szakmailag és emberileg is hitelesen működni, világos szerződéseket kötni a csapattal, akkor az így létrejött biztonságos, megtartó közegben nagyon inspiráló dolgok történhetnek. A kezdeti vezetői „befektetés” ráadásul nagyon jól megtérül, hisz a csapat az idő előrehaladtával egyre több felelősséget tud átvállalni a biztonságot adó, inspiráló közeg fenntartásában, egyre inkább magát tarja meg.
