Korábbi életemben, még vezetőként, gyakran küzdöttem azzal a bénító érzéssel, amikor rövid idő alatt kellett átrágnom magam egy hatalmas információhalmazon. Órákat töltöttem azzal, hogy a nekem küldött dokumentumokat alaposan átnézzem. Mégis, gyakran elvesztem a zajban.
És a helyzet azóta sem lett jobb – sőt. A napi több száz e-mail közepette a vezetők gyakran nem látják, mi az, ami valóban számít. De a sok információ nem pusztán akadály. Sokszor menedék is. A feldolgozása legitim elfoglaltság, miközben elkerülhetővé teszi a kényelmetlen kérdéseket és a fájdalmas döntéseket.
Mindezek mögött gyakran egy mélyebb pszichológiai jelenség is meghúzódik: a félelem attól, hogy valami fontosat elmulasztunk. A digitális világ ezt a szorongást gyakran fokozza. A környezetünk állandó adatgyűjtésre ösztönöz, nehogy lemaradjunk vagy hibás döntést hozzunk. Ráadásul egy vezető nem egyetlen adathalmazzal dolgozik, hanem sokszor különböző forrásokból származó, akár ellentmondásos információkat kell összefésülnie, mindezt jelentős időnyomás alatt. A stratégiai döntések épp emiatt válnak egyre komplexebbé és zajossá.
Ebben a helyzetben válhat igazán értékes segítővé a mesterséges intelligencia. Nem azért, mert helyettünk tudja, mi a lényeg, hanem mert képes megmutatni azt, amit mi sokszor ösztönösen elkerülünk: a valóban fontos mintázatokat, és azokat a kérdéseket, amelyekkel szembe kellene néznünk.
Amikor komplex eseményeket vagy rendszerszintű jelenségeket elemzek, egy négy lépéses módszertant használok, ami bármely vezetői kontextusra adaptálható.
- Először kérek egy összefoglalót. Gyakran csak ennyit írok: „alaposan és kritikusan értékeld, majd foglald össze.”
- Ezután következnek a tisztázó kérdések: pl. mit jelent pontosan egy adott állítás, mi annak az alapja; hol van az anyagban ellentmondás; mik a rejtett előfeltevések stb.
- Majd kérek egy újabb összegzést, most már ezekre reflektálva. Ez sokszor már korrekt, de még mindig nem elég mély.
- Ekkor jön a döntő lépés: felteszem a mélységi kérdést. Például: „mi a mélyebb minta a zaj alatt?”, vagy „mi az, amit az emberi szem nem tud, mer, vagy akar ebben a helyzetben meglátni?”
Az AI gyakran meghökkentő mélységgel és „éleslátással” válaszol, máskor viszont szokatlan hibákkal. Ezért a kritikus emberi gondolkodás továbbra is nélkülözhetetlen.
A zajszűrés tehát nem technikai kérdés. Komoly vezetői felelősség. Mert a döntések minőségét sokszor az határozza meg, hogy képesek vagyunk-e szembenézni az igazán kényelmetlen tényekkel, hogy a lényegre fókuszáló, őszinte beszélgetéseket tudunk-e folytatni magunkkal és másokkal.
Próbáld ki ezt a promptot, ha mélyebb szintű értelmezést szeretnél:
„Alaposan értékeld ezt az anyagot, majd állítsd össze a három legfontosabb rejtett mintázatot és azt az egy kényelmetlen kérdést, amit nem teszünk fel, de kellene.”
