A Neosys első 30 éve: a nagymamától a befőttig

A kerek évforduló általában veszélyes műfaj: terjengős, leginkább a szerző nosztalgiájának kedves sztorik, a múlt pozitív irányú szépítése, az olvasó arcába tolt érzelmek és igazságok magunkról, vagy legalább egy lágy dünnyögés, hogy ezt is megértük. Igyekszem másképp, segítségül felkészül a Kispál és Borz, a kilencvenes évekből, hogy minél korhűbb legyen.

Nem én vagyok a nagymamád / de ha gondolok rád, megállok [1] – az idézett szám nemcsak hangulatában és hangzásában passzol tökéletesen a 90-es évekhez, hanem azt a pillanatot is remekül megragadja, amit ez a kerek évforduló adni tud: egy pillanatnyi megállást. 1996-ban, februárban vettem fel először Sárvári Gyuri óráját az egyetemen, amely a segítő kapcsolatok interpretatív szemléletéről szólt. Ebben a szemeszterben tulajdonképpen úgy indult a Neosys-es történetem, hogy a Neosys története is akkor indult: februárban alapította Gyuri. Életünk párhuzamosai 1996 év elején találkoztak. Azóta nagyon sok minden változott, de van két alapvető pillér, ami biztosan nem: folyamatosan törekszünk a teljes belső transzparenciára (számok, miértek, „kivel igen – kivel nem dolgozunk” indoklások), és nem vállalunk el munkát, ha nem hiszünk benne (nekem volt egy-kettő, amit elvállaltam régebben és meg is bántam, szóval a kivétel itt is erősíti a szabályt).

S jönnek ki a / Fák közül az emberek / Akiknek azt mondták / Hogy nem lehet…[2] – A tanácsadói munka szinte mindig megkérdőjelezésből (is) áll. Ehhez jó, ha közel tudunk menni, bizalommal és biztonságban tudjuk feltenni a kérdéseinket, kivárva a néha tényleg nehezen megszülető válaszokat. Van sok nagyon hosszú távú együttműködésünk ügyfeleinkkel, nem azért, mert még mindig várjuk a választ, hanem mert kölcsönösen megtapasztaltuk, hogy milyen hatékony egy kipróbált bizalmi közegben újra meg újra megkeresni azt, ami valóban számít, ami a gyújtópontja az adott problémák megoldásának, paradigmák meghaladásának. Erős a hitünk abban, hogy több mindent lehet, mint amit először a saját paradigmájukban lévő emberek gondolnak, hogy szabad nekik mást és többet, ki lehet jönni az erdőből, amit sokszor nem látnak a fától. Szeretünk közel menni, nekünk jobban bejön a mélyen megélt kapcsolatok ereje, mint a paradigmatikus metodika, szövetségesek szeretünk lenni és nem szolgáltatók. Ebben a szemléletünkben nincs változás az elmúlt 30 évben, az eszközökben, formákban, finomságokban annál több.

Tegyetek el befőttet / lesz még a világ jövőre / te sem leszel halott / és én sem tudom előre…[3] – fát ültetni, bort készíteni és befőzni is csak a jövőbe vetett hittel lehet, előre nézve, tudva, hogy amit most teszünk, annak hónapok, évek múlva érik be a gyümölcse. A harmincadik évünk fordulóján alapvetően előre figyelünk, segítenek a megélt és reflektált tapasztalataink, de csak annyiban, amennyiben az építkezésben hasznosak. Persze ezekről a tapasztalatokról lesz még podcast, néhány cikk és ünneplős találkozó is, de a magam részéről a nosztalgiát és további emlékezést a következő harmincas fordulóra hagyom, bár addig már nem látok előre, ráadásul az még nem is érdekel. Mint a nagymama, aki mindig pont az idei befőttet akarja jól csinálni, bármi lesz is.

Tisztelt nézők és rádió hallgatók / Itt a világ végén csinálnánk egy nagy fotót [4] – és most kivételesen egy direkt megszólítás: sejtésem szerint azért olvasod most ezt, mert valamilyen közünk volt már egymáshoz, ismerjük egymást, hatottunk egymásra. Tanultunk egymástól. Mi alapvetően ezért csináljuk a szakmánkat, és a Neosys-t.

Kösz, hogy partnerünk voltál / vagy ezen az úton, és ennek okán: Üdv a képen!

Lesz még a világ jövőre!!!

[1] https://www.youtube.com/watch?v=uo4o9zJvLaM&list=RDuo4o9zJvLaM&start_radio=1