A tanácsadó is ember 1. rész – egy gondolat és egy szubjektív ajánló


Szeretnék elindítani egy olyan sorozatot, ahol kibújunk a tanácsadói szerep mögül, és megmutatunk többet abból, hogy kik vagyunk mi, Neosys tanácsadók.

Tanácsadóként a legnagyobb hatású eszközünk a személyiségünk, az emberségünk minősége. Ahogy C. G. Jung írja: „Ismerd meg az összes elméletet, sajátítsd és tökéletesítsd az összes technikát, de ahogy megérintesz egy emberi lelket, legyél te is csak egy emberi lélek.”

Ennek a témának sok olyan aspektusa van, amiről izgalmas beszélni, és remélem, fogunk is majd, de az alapja talán az, hogy megmutatok valamit abból, hogy ki vagyok én.

Első körben kezdem egy könnyedebb témával, azzal, hogy mi az, ami minket inspirál. Vagyis, most éppen engem.

Gyerekkoromban, amikor megkérdezték tőlem, hogy mi szeretnék lenni, akkor kapásból rávágtam: emberekkel szeretnék foglalkozni. Néha mondtam olyat is, hogy osztályfőnök. Nem, nem tanár, hanem osztályfőnök. Volt egy újságírós korszakom is.

Talán a meg nem élt újságírói részem az, ami folyamatosan kutat, keres, kíváncsi, megismerésre és felfedezésre vágyik, minden érdekli és mindent szeretne magába szívni. Ebben az egyik inspirációm néhány podcast csatorna, ezek közül ajánlok most egyet, a Krista Tippet által vezetett On being csatornát.

Sokszínű, intelligens, izgalmas és néha meghökkentő témák és beszélgetések. Rengeteg területről hív vendégeket, tudósok, költők, írók, zenészek, kreatívok, aktivisták, vallási és spirituális tradíciók vezetői a beszélgetőpartnerei. Azt is nagyon szeretem, ahogy Krista kérdez, figyel, reflektál. Ő nem podcaster, ő újságíró, ami érződik is rajta, és nem utolsó sorban, a beszélgetésekben is ember.

Miről szól a podcast? Ahogy a bemutatkozó szövegében is olvasható, arról, hogy milyen ma embernek lenni. „Bölcsesség a töltődéshez és tájékozódáshoz ezekben az érzékeny és viharos időkben. Spirituális keresés, tudomány, társadalmi gyógyítás és költészet. Beszélgetések az élethez.”

Kedvenc epizódjaim, hogy csak néhány részt kiemeljek a több évados sorozatból:

Nick Cave-vel (rockzenész) a veszteségről, vágyakozásról és transzcendensről, Vivek Murthy-val (orvos, kutató tudós, az Egyesült Államok tisztifőorvosa) arról, hogy mit jelent ma gyógyítani, és az Esther Perel-el (pszichoterapeuta) készült beszélgetés ezzel a címmel: Az erotika a halál ellenszere.

Jó böngészést és remélem, ezek a beszélgetések majd nektek is annyi inspirációt, rácsodálkozást és gondolatot adnak, mint nekem.

Ha van kedvetek, írjátok meg, benneteket mi inspirál. Mit hallgattok, mit néztek, mit olvastok?

Related Posts