Körmendi Dezső

Együttműködő partner

Tanácsadó, coach

Pályafutásomat, de azt hiszem, az egész életemet végigkíséri a változás, a kapcsolódás és az elengedés hármas fogata. Ezek hol megtörténnek csak úgy, hol pedig meg kell küzdeni értük, vagy miattuk. Mindig érdekelt, mások hogy vannak ezekkel a dolgokkal. Mindig foglalkoztatott, mi okozza azt, hogy ami nekem könnyű, másnak kínkeserves és miért fordulhat elő, hogy ami másnak napi rutin, az engem porig rombol. Ezt az érdeklődésemet kezdtem először ösztönösen, majd tudatosan feltérképezni, felhasználni. Munkámat és a magánéletemet is végigkíséri ez a téma. Szeretek emberekhez közel kerülni és alázatomnak, kíváncsiságomnak és empátiámnak köszönhetően ez könnyen is megy. Széles ösvény az életem, olykor tévutakon keresztül jutok csak előrébb. Célom, hogy ezen haladva úgy érezzem közben jól magam, hogy a környezetem is kivehesse a részét a fejlődésből.

Hivatás és magánélet között vékony a határ, hitelesség, szeretet, tisztaság nélkül egyik sem működik jól. Magam is tanulom ezeket, valószínűleg halálomig és talán még azután is. Családom, kutyám, barátaim, a brazil jiu jitsu és a könyveim segítenek ebben. Mosolyom, könnyeim, szívdobbanásom, gyomrom, izmaim kísérnek és mutatják a tükröt. Az életem egésze pedig jelzi, jó-e az irány!

Meggyőződésem, hogy nincsenek rokonok, cégvezetők, beosztottak - csak emberek vannak és a bennük és közöttük lévő kapcsolódások. Mindenhol. Rengeteg. Ezen kapcsolódások minősége határozza meg hatékonyságunkat, sikerünket és a saját jóérzésünket is. A minőségi fejlődéséhez a legelső lépés a tudatosan fókuszált figyelem. Félrevezető, beárnyékoló és lemerevítő dogmák és előítéletek nélküli figyelem. Figyelem a tényekre és figyelem az érzelmekre. A legfontosabb kérdés: Mi történik most?

Nincs demagóg hitrendszerem, nem szeretem a kötött módszertanokat. Az emberben önmagában hiszek, nemétől, pozíciójától függetlenül és abban, hogy ha megkapja a fent leírt professzionális figyelmet, akkor bárki képes túllépni saját elakadásain.

 
Magyar