20 éves a Neosys!

20 éves a Neosys!

Számomra 1996 nem volt különösen izgalmas év: semmi nagy fordulópontot nem érzékeltem akkori életemben. Már jártam Sárvári Gyuri interpretatív fejlesztésről szóló órájára a pszichológia szakon, utáltam a divatos Macarena-lázat, szerettem a Fargot és láttam a Trainspottingot is. Az előadások, szemináriumok és vizsgák háromszögében teltek napjaim munka-idővel leírható részei. Nem sejtettem, hogy pár év múlva annak a csapatnak a tagja leszek, amelyiket 1996 tavaszán alapítanak. 1996-ban még nem vágytam rá, ’98-ban már igen. Lazább ismerkedési szakasz következett (egy-két tréning, juniorként), majd 2000-ben munkaszerződéses elköteleződés. Nem egy céghez, egy közösséghez. Azóta rohan az idő.

A számok nyelvére fordítva az elmúlt 20 év: 26 ember (tanácsadók, trénerek, gyakornokok), 5 iroda, több mint 15000 óra coaching, 6 coachképzés, rengeteg ügyfél, számtalan (valójában persze számos) izgalmas projekt.

Visszanézve, azt hiszem, egy fontos kérdésre kell válaszolnom: érdekel még ennyi év után a coaching, a szervezetfejlesztés? Nem unom a tréningeket? Izgalmas ez az egész még?

A válasz, ahogy lenni szokott, egyszerű és komplex egyszerre.

Egyszerű, mert a változásban útitársnak lenni, segíteni, kimozdítani, energizálni, megtanítani önmagában izgalmas. Látni az eredményeinket: visszatöltő élmény, van visszajelzés, sikeresek vagyunk. Fárasztó persze a maga módján, de ez bőven kezelhető.

És persze komplex is: látni, ahogyan 15 éve hozzányúltam egy helyzethez, és érzékelni, ahogyan most viszonyulok egy hasonlóhoz: fejlődtem? Normális, hogy még mindig izgulok időnként? Tényleg tudatosabbak vagyunk fejlesztőként, és ez nem megy a szenvedélyességünk rovására? Abban vagyok rutinos, amiben segít a rutin, vagy belekérgesedtem a mindennapjaimba? Ad valódi bölcsességet az eltelt 20 év, vagy csak a hajam őszül…? Tudjuk egymást inspirálni, vagy már nem okozunk meglepetéseket? Azt már megtanultam, hogy sokszor nem a válasz számít, hanem a többször felmerülő kérdések, és a kedélyes kételyek maguk tartanak frissen. A végső válaszhoz még – remélem – fiatalok vagyunk.

Végül pedig – amúgy nagymamásan elérzékenyülve – köszönöm minden partnerünknek az elmúlt 20 év összes bizalmát és azt, hogy sokat tanulhattunk tőlük. Kollégáinknak a kölcsönös csiszolódásokat (mint kavicsok a folyómederben) és vidám kitartásukat!

Tudjuk, hogy ez a 20 év kötelez. Megszerettük, a miénk.

Így megyünk tovább, boldogan.

Szmejkál Szabolcs

Magyar