Pro Bono iskola projekt Komáromban

A komáromi Rotary Club egy projektet indított a komáromi Feszty Árpád általános iskolában azzal a céllal, hogy elősegítse a hátrányos helyzetű gyerekek integrációját és sikeres együtt tanulását a többi gyerekkel. A cél elérésére a Stanford Egyetemen kidolgozott és több mint 70 országban sikerrel alkalmazott Komplex Instrukciós Program (KIP) bevezetését határozták el. A program részeként a Neosys csapata felajánlotta, hogy térítésmentesen egy napos személyiségfejlesztő tréninget tart az iskola tanárainak. A tréningre január 8.-án került sor Komáromban öt Neosys tréner és 50 tanár részvételével. Ez volt az első eset az iskola történetében, hogy a tanárok ilyen programon vehettek részt. A kezdeti nehézségek után nagy kedvvel, aktívan kapcsolódtak be a munkába, és a nap végén nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. A tréning remek hangulatban ért véget, és megerősítette bennünk, hogy érdemes volt rászánni az időt és energiát, hiszen az itt tanultakat a tanárok jól tudják majd használni a projekt megvalósítása során.

Magyar